Kislexikon

a legtávolabbi nagybolygó a Naprendszerben. 7500 km sugarú kőzetekből és jegekből álló magját 10 ezer km vastag, folyékony vízből, metánból, ammóniából álló köpeny övezi, amely sok iont tartalmaz. Fémes folyékony hidrogén rétege a Jupiterrel és a Szaturnusszal ellentétben nincsen. Vastag légköre főleg hidrogénből és héliumból áll. Tömegének kisebb részét adja a hidrogén és a hélium, mint a Jupiterének, és nagyobb a víz aránya. A metán miatt légköre kék színű, amelyben fehér fagyott metánkristályok alkotta felhők úsznak. Az erős nyugati szelek a 600 m/s sebességet is elérik, légkörében az egyenlítővel párhuzamos felhősávok jellemzőek. Legnagyobb légköri örvénye a déli szélesség 22. fokánál található magas légnyomású Nagy Sötét Folt, amelynek mérete a Földéhez hasonló, 16 napos periódussal az óramutató járásával ellentétes irányú forgást mutat, és a bolygóhoz képest 300 m/s sebességgel halad. A metán a Nap ultraibolya sugárzásától bonyolultabb szénhidrogénekké alakul. Az egyenlítői és poláris területek hőmérséklete kb. azonos, a közepes szélességeké kissé alacsonyabb. Belső hőtermelése révén 2,7-szer annyi energiát sugároz ki, mint amennyit a Naptól kap. Mágneses terének tengelye 47°-os szöget zár be a forgástengelyével, így a magnetoszféra alakja a tengelyforgás során jelentősen változik. Keskeny gyűrűin ív alakú sűrűsödések láthatók, legfényesebb a Leverrier- és az Adams-gyűrű, amelyek a Neptunusz centrumától 53200 és 62930 km-re találhatók. A Neptunuszszal együtt keletkezett hat kisebb holdjánál távolabb kering a bolygóközi térből befogott Triton és a Nereida.